Már elég régen nem írtam a blogba, habár nem is történt sok említésre méltó. Júliusban két hétvégét teljesen ki is hagytam egyéb elfoglaltság és az időjárás miatt. A 10 egyedüli körömet leküzdöttem és a mostani hétvégén megvolt az 5 db oktatós spirálgyakorlat és az egyedüliekből is megcsináltam négyet. Szóval haladok.
A száraz tényeken kívül amiről tudok még írni, hogy szombaton pilóta barátom, akivel kollégák is vagyunk elvitt a "nagyvas"-al vagyis az IS-el egy körre. Már régóta vártam arra, hogy végre egy hosszabbat is repüljek valakivel és ne csak 5-6 perceket töltsek egyszerre a levegőben. Természetesen vontatásból szálltunk fel kb. 650 méter magasba. Az időjárás nem volt valami fényes. Nagyon párás volt a levegő, a horizontot gyakorlatilag nem lehetett látni.
Szinte csak egy pár kilométer sugarú körben láttuk magunk alatt a talajt. A repülés számomra nagyon hosszú, kb. 2 és fél órás volt. Az érzések egész sorát tapasztaltam meg ez idő alatt. A repülés első része persze nagyon érdekes volt. Eleve olyan területek felett jártunk, amelyeket még soha sem láttam eddig felülről. A másik óriási élmény az volt, amikor elértük - az egyébként nem olyan magas - felhőalapot. A közvetlen felettünk elrohanó felhők látványa valami nagyon új és izgalmas dolog volt. Később amikor az ember már megszokja ezt a látványt és telik az idő, nem tud már elvonatkoztatni a kényelmetlenségektől. Kb. egy óra elteltével egyre jobban kezdett fájni az ülepem. Nem vittem magammal plusz párnát és a vékony szivacson egy idő után nem esett jól az ülés. Emiatt egyre többször próbáltam az ülőhelyzeten változtatni, hogy ne mindig ugyan ott törjön az ülés, de egy idő után már ez sem segített. A másik dolog, hogy a folyamatos spirálozás egy idő után már nem volt olyan mókás, főleg, hogy gyakorlatilag alig látszott valami a környezetből. Konkrétan nem voltam rosszul, de volt már jobb is a közérzetem. Ezen az állapoton sokat segített, amikor elkértem a gép vezetését, mert amikor én csináltam a spirálozást, meg vezetem a gépet, akkor sem a sajgó fenekem, sem a folyamatosan körbe forgó világ nem rombolta a közérzetemet. Ami még nagy élmény volt, hogy egy pilóta társunk - aki Pik-20-al repült - többször is megközelített minket és csinált pár látványos manővert, pl. egy szép leborítást.
Ezek a pillanatok nagyon tetszettek és kárpótoltak az összes kellemetlenségért. Az is jó volt, hogy tudtam kicsit gyakorolni a spirálozást, ez biztos, hogy hasznomra vált. Összességében nagy élmény volt a hosszú repülés, de tény, hogy még utasként is elég fárasztó dolog volt számomra. Persze ha lesz még ilyen lehetőség, nem fogok sokat gondolkozni, hogy éljek-e vele. :-)
A másik számomra emlékezetes dolog ma történt, amikor az egyedüli spirál gyakorlatokat csináltam. Ez is a repülés olyan új dimenzióit tárta fel, amit eddig nem tapasztaltam. Ami igazán tetszett ebben a feladatban, az volt, hogy már nem az unalomig ismételt iskolakörön kellett repülni, hanem egy kis ízelítőt kapott az ember a repülés szabadságából. Végre a saját belátásom szerint választhattam meg, hogy mikor merre fordulok, milyen irányba haladok és a többi. Sikerült némi gyenge emelésbe keverednem, így sikerült 8 percet repülnöm, ami az eddigi egyéni rekordom. :-)
Azt tisztán éreztem a feladat végrehajtása közben, hogy még mocsok sok gyakorlás és repült idő kell hozzá, hogy az ember valóban szépen, precízen tudjon repülni. Az utolsó körömben úgy éreztem, hogy a repülés végére tök szétestem. Kapkodtam, bénáztam, a sztenderd 90 fokos fordulókat is förtelmesen végeztem. Egyáltalán nem tudtam megfelelően koncentrálni. Még jó, hogy nem volt velem oktató, mert biztos kaptam volna a fejemre. Na ebből is látszik, hogy mennyire ott kell lenni fejben a repülés közben.
