Húsvét előtti szombaton a reggeli sorakozón azzal az elhatározással hallgattam az eligazítást, hogy ma megpróbálok sokkal jobban a feladatra koncentrálni és nem engedem, hogy eluralkodjon rajtam az idegesség akkor sem, ha nem fog minden úgy menni mint a karikacsapás.
Előzőleg egész héten treníroztam magam fejben (amiben sokat segítettek azok a hozzászólások, amiket a posztolók írtak) és próbáltam úgy tekinteni a repülésre, mint egy feladatra, amit legjobb tudásom szerint meg kell oldani. Százszor is lepörgettem a lelki szemeim előtt azt, hogy beülök a gépbe, rám zárják a kabintetőt, megfeszül a csörlő kötél és meglódul a gép, ami attól kezdve az én mozdulataimat követve fog repülni. Eleinte még sokszor éreztem eközben azt a hideg gyomorszorító érzést, ami a múlt héten repülés közben is rám tört, de igyekeztem ezt elnyomni magamban és csak arra koncentrálni ami majd a feladatom lesz. Úgy érzem sikeres volt ez a lelki és mentális felkészítés, mert újult erővel, önbizalommal telve vártam a szombati napot és gyakorlatilag már egyáltalán nem éreztem szorongást, ha a repülési feladat végrehajtására gondoltam. Az már a sorakozónál kiderült, hogy mozgalmas napunk lesz, mert rekord számban voltak jelen a friss növendékek is (ha jól emlékszem 12-en) és a tapasztalt pilóták, oktatók is szép számmal megjelentek. Gyorsan kipakoltuk a gépeket és lassan minden a helyére került az üzem kezdéséhez. Gyors eligazításon elosztották az oktatók, hogy melyik növendék kivel fog repülni, és azok kedvéért akik korábban lemaradtak róla, újból oktatásra került az I./3a földi előkészítés.
Ez alkalommal másik oktatóhoz lettem beosztva. Bíztam abban, hogy sikerül majd egy összeszedett repüléssel jó benyomást keltenem benne. Én voltam a második a névsorban, így nem sokat filózhattam, rövidesen ott találtam magam a pilótafülkében. Tényleg próbáltam sokkal jobban koncentrálni az éppen aktuális repülési szituációra, megpróbáltam a külvilág minden zavaró tényezőjét amennyire csak lehet kizárni a gondolataimból. Nem az volt a célom, hogy mindent tökéletesen csináljak, hiszen ez nyilván nem sikerülhetett még 6 felszállással a hátam mögött, hanem azt a pár dolgot igyekeztem jobban megoldani, ami a múltkor a legtöbb gondot okozta. Például igyekeztem sokkal kevésbé feszülten kormányozni a gépet. Persze sokszor észrevettem magamon, hogy ennek ellenére időnként megfeszülnek az izmaim, de ilyenkor igyekeztem ellazulni újból. Gyakorlatilag már ezáltal is sokkal jobban sikerült irányítanom a gépet, mivel kevésbé húztam el a botot. Azt is igyekeztem megfogadni, hogy a csűrővel csak a lógást szüntessem meg, a kis irányeltérésék korrekcióját vagy a szélre tartást az oldalkormánnyal végezzem. Érzésem szerint és az oktató visszajelzései alapján alapvetően sokkal jobban sikerültek a repülések, mint a múltkor. Mivel sikerélmény is több volt, jobban is élveztem a dolgot. Az "új" oktatóval nagyon jó volt egyébként repülni. Előzetesen azt gondoltam, hogy sokkal szigorúbb és "véres szájúbb" lesz, de szerencsére nagyon nyugodt hangon szólt, amikor valamit nem jól csináltam, viszont ha valami jól ment, instant kaptam tőle a dicséreteket is, ami szerintem nagy mértékben motiválja az embert, hogy odafigyeléssel, pontosan próbálja a feladatokat megoldani.
Az első két repülést még északi felállásból végeztük, de aztán megfordult a szélirány, így át kellett telepíteni a startot a repülőtér másik végébe. Ez elég sok késedelmet okozott és mivel időközben a szél is megerősödött és lökésessé vált, a kezdő kiképzés rövidesen félbe is szakadt. Az üzem persze nem állt meg, mert volt utasrepültetés és a tapasztaltabbak próbáltak próbáltak keresni valami emelést, nem sok sikerrel. Én is mentem két kört a kollégámmal, aki már tapasztalt pilóta. Elég szokatlan volt a Góbé hátsó ülésében repülni, de egyébként élveztem a dolgot, mert most nem a szabályos iskolakört repültük, hanem körözgettünk a reptér felett és próbáltunk valami termiket találni, de csak kisebb tartásokat sikerült elcsípni, amik nem voltak elégségesek a hosszabb idejű repüléshez.
Késő délután, amikor a szél lökésessége kezdett csillapodni, újból elkezdődött a növendék kiképzés. Szerencsére sikerült a délelőtti "jó formámat" megtartani, és mivel most már én is úgy éreztem, hogy sikerült fejlődnöm számos dologban, a kedvem és motiváltságom is sokkal jobb volt mint múlthéten. Mivel még mindig az I/3-akat repültem, csak azt kellett egyre jobban csinálnom, mint amit eddig is. A fordulók végrehajtásakor még bizonytalankodtam kicsit, mivel nem sikerült 100%-osan begyakorolnom a mozdulatsort, ami a szép fordulóhoz kell, de remélem ez is egyre jobban fog menni.
Egy kis izgalomra okot adó dolog történt a 4. felszállásomkor. Olyan 250 méter körül elszakadt a vendégkötél vagy valami ilyesmi, a lényeg, hogy gyakorlatilag kötélszakadással egyenértékű helyzet állt elő, amiben még eddig nem volt részem. Ennek megfelelően nem is igazán tudtam, hogy mit is kell most csinálnom, de szerencsére ezért van ott az oktató, hogy ezeket a helyzeteket megoldja. Részemről volt kis kapkodás meg para, amikor a gép átmerült, de a magasságunk elég sok volt, így gyakorlatilag két 180°-os forduló után rendesen leszálltunk. A kis "incidens" és a sebesség rendezését követően most is nekem kellett irányítani a gépet, de nem állítom, hogy sikerült ugyan olyan nyugodtan vezetnem mint a korábbi körökben. :-) Persze mivel a szakadás miatt nem repültünk szabályos iskolakört, leszállás után ki sem szálltam a gépből, hanem ahogy visszahúzták a csörlő kötelet, mehettünk az újabb körre. Az előzményekhez képest ez sem sikerült rosszabbul, mint az előzőek.
Volt még egy dolog, ami "kis zavart okozott az erőben". :-) Nevezetes az, hogy az 5. körben nem az aznapi, jól megszokott oktatómmal kellett repülnöm, hanem egy fiatal oktatóval, akit egyáltalán nem ismertem eddig. Miután az egyik haladó pilóta elmesélte, hogy a "pót oktatónak" az a módszere, hogy szinte szabad kezet ad a növendékeknek és hagyja, hogy azt csináljanak, amit akarnak és tudnak, kicsit összeszorult a gyomrom és erőztem bíztam benne, hogy majd amikor dugózva pörgünk lefelé valamelyik elrontott forduló után, csak erősebb lesz benne az életösztön mint az oktatási elveihez való ragaszkodás és megmenti a helyzetet és ezzel együtt minket is. :-) Szerencsére nem volt semmi gond, mondhatni kellemesen csalódtam a fiatal oktatóban meg magamban is. Repülés közben tettem amit kellett úgy mint eddig, és igazából teljesen lényegtelenné vált, hogy ki ül mögöttem és mennyire nyúl vagy nem nyúl bele a vezetésbe. Csak arra koncentráltam, hogy legjobb tudásom szerint vezessem a gépet. A repülés után még sokáig beszélgettünk vele és sok megszívlelendő tanácsot adott.
Összességében egyre jobban érzem a gép irányítását, még ha nem is sikerül mindig mindent jól csinálnom, de határozottan kezd lenni az az érzésem, hogy képes leszek megtanulni elfogadható szinten vezetni a gépet. Most már szinte a repülés minden fázisában aktívan részt kell vennem és ami még szinte számomra is hihetetlen, hogy ha nem is teljesen önállóan és tökéletesen, de meg is tudom csinálni ezeket! Szóval most már a felszálláskor, csörléskor, leszálláskor is irányítanom kell a gépet és alapvetően már mennek ezek a dolgok! A múlt heti teljesítményhez képest ez óriási előrelépés a számomra és nagyon örülök neki, hogy eljutottam idáig gyakorlatilag néhány repüléssel.
